Pedagógiai és Kommunikációs Szakmai Kollégium és az Emberi Erőforrások
Szakkollégium Best Practice találkozója Pécsett – 2013. május 6.
A találkozó célja, hogy a két szakkollégium szorosabbra fűzze a kapcsolatot, és eszmecserét folytasson a jelenlegi működéséről, programokról, lehetőségekről. Amely véleményem szerint maximálisan elérte a kívánt eredményt. Nagy Péter a PKSZK képviseletében bemutatta a dunaújvárosi szakkollégium működését, megemlítve az elmúlt időszakban történt módosításokat is (TÁMOP 4.2.2/B). Illetve a hagyományossá vált rendezvényeket, s az esetleges jövőbeli célokat. Ezt követően az EESZK tagjai (aktívjai) kérdéseket tettek fel a rendezvények népszerűsítést (internetes felület, személyes elérés, Neptun üzenet, plakát) s a részvételi arányt illetően. A pécsiek elárulták, hogy náluk is változó a hallgatói aktivitás, amit talán az alacsony létszámnak lehet betudni. A kérdésekből ötletelés (spontán brainstorming) támadt, amely igen gyümölcsözőnek bizonyult. Elárulták, hogy hosszú távú céljuk, hogy a középiskolások számára vonzóvá (híressé) tegyék a szakkollégiumot, „azért akarjanak a karra jelentkezni, mert nívós szakkollégium működik”, amely biztosítja a szakmai tapasztalatot, és az esetleges elhelyezkedési lehetőséget. Ennek érdekében Tehetségponttá váltak, s elkezdték felvenni a kapcsolatot a helyi (környékbeli) munkáltatókkal, hogy valós szakmai képzést tudjanak nyújtani. [Dunaújvárosi alternatíva: Tehetségpont, aktívabb kommunikáció a középiskolákkal!] A pécsi diákság, kemény magja 8 főből áll, amely képes egymás közt elosztani a feladatokat s ezt kellő fegyelemmel meg is teszik. Ezen kívül előadásokat szerveznek, s vitafórumokat, illetve filmvetítést, amely a szakmához kötődik. Szigorú tanmenetet írnak elő maguknak, melynek segítségével az egész tanév lefedhető, és megfelelően ütemezhetőek a feladatok. [Lehetőség szerint kérnénk tőlük egy kivonatot, amely kiindulási alapul szolgálhat egy ’újvárosi tervezésnek is] A motiváltság, szakmai(bb) képzés, gyakorlatorientált feladatok, foglalkozások és a jó közösség a hossz távú cél. Esetleg, ha kiválóan működik mind ez, egyes előadások, akkreditálása. Ahogy Dunaújvárosban, így ott sincs kolbászból a kerítés, és szinte 0 anyagi forrásból valósították meg magukat. Szolgáljon hát például az elkötelezettség, a szakmai előmenetel, és az akaraterő.
Közös célok: Előadás sorozat szervezése adott vitatémán belül. Felkészül egy vagy több tanár/diák a témakör(ök)ből, s akár konferenciává is válhat az esemény. Minimum két „részes” konferencia amelynek egyik fordulója Dunaújváros, a másik Pécs. Fontos, hogy a diákok készüljenek kérdésekkel!
Külön köszönet ez úton is:
Lendvai Tamásnak és Biba Sándornak